AZ „ARABS" S AZ „ANGOL" TELIVÉR SZEREPE A  MAGYAR S MÁS NEVESEBB EURÓPAI LÓFAJTÁK  KITENYÉSZTÉSÉBEN

  „Ezer esztendős hazánk lótenyésztését négy korszakra oszthatjuk.
  Az első, az ősi magyar és erdélyi ló tenyésztése,  a honfoglalástól a mohácsi vészig.
  A második az arabs lovak korszaka 1526-tól  körülbelül 1710-ig.
  A harmadik a spanyol és arabs ló korszaka  1710-től 1814-ig.
  Végül a negyedik, az angol ló korszaka 1814-től  napjainkig, amely korszakba esik a „Nonius"  anglonormann mén 1816-ban való megjelenése és  fajtaalapítása is.
Mária Terézia királynő uralkodása alatt a török, majd az örökösödési háborúk addigi lótenyésztésünket számban és minőségben annyira  tönkre tették, hogy immár a hadseregnek és a felszabadult területek művelésére szükséges lóanyagot az ország már nem tudta előállítani, úgy, hogy külföldről való behozatalra szorult az ország, ami viszont pénzügyi okok miatt sok nehézséggel járt.
  Lindenau gróf írja, hogy 1770 körül, amikor  az első császári karabélyos ezrednél szolgált, az ezred két Cheveauxlegers százada kizáróan szép és eléggé nagy cserkeszlovakkal volt lovasítva s a pótlást úgy e két század, mint még több más lovasezred részére is Cavallar őrnagy intézte, ki állandóan Cserkesz-honban lakva, ott nagy tételekben  vásárolta a cserkeszcsikókat, azok selejtjét, amelyek  fejlődésben elmaradtak vagy hibásokká váltak, eladta, a javát pedig a császári ezredekhez szállította.
  A mai katonai csikótelepek ősét fedezhetjük fel ebben az intézményben.
 Mária Terézia igyekezett tenyésztői jutalmakkal a lótenyésztés kátyúba ragadt szekerén segíteni, de jó s megfelelő számú mének hiánya folytán  ezek a kísérletek nem vezethettek eredményre.
  A minden reformokra hajlamos kiváló uralkodó, II. József nevéhez fűződik a komoly alapokra fektetett lótenyésztés megteremtése, a magyar  lótenyésztés renaissancea is, amely az általa alapított cs. kir. katonai ménesek komoly munkájával áldozatos igyekezetével korszakalkotó lett hazánk  lótenyésztésének újjá építésében.
  Nem történeti felsorolás módjában kívánom  cikkemet tartani, mert hiszen ezek, igen tisztelt olvasóim előtt már bizonnyal ismeretesek, hanem  tenyésztéstörténeti, az akkori, majd későbbi tenyésztői, párosítási munkálatokat tenyésztési terveket  és kísérleteket, egyes kiváló hippológusaink felfogásait, törekvéseit szeretném bemutatni, amelyek  hazánkban, mint más lótenyésztő országokban az  egyes korszakokban oly jellegzetesek voltak.
  Mindezeket a legrégibb lóirodalommal foglalkozó szakkönyvek nyomán és okmányilag - a régi  származási levelek, pedigrék alapján - fogom  bemutatni.
  II. József császár első intézkedése az volt, hogy a tenyésztői jutalmakat igen magasra emelte,  sőt minden fedeztetésért az állam fizetett egy  forintot.
  500 országos fedező mén beszerzését rendelte  el, amelyek legnagyobb részét Bukovinából és  Moldvából vásárolták.
  Csekonics vérteskapitány, ki fiatal tiszt korában  helyőrsége közelében levő ménesekben, így többek  között a Hunyadi grófi ménesben szeretettel foglalkozott a tenyésztés tudományával s rátermettsége  folytán a lóavatóbizottsághoz is osztatott be, azonnal átlátta, hogy a szedett ménekkel a tenyésztés fellendítése és értékesebbé tétele nem fog eredménnyel járhatni.
  Ezért egy saját tenyésztésű méneket előállító  ménes felállítására tett írásbeli javaslatot uralkodójának, aki azt e kor legjelesebb szakembereinek,  Hoditz gróf ezredes, Cavallar és Ried őrnagyok és  Scotti katonai állatorvos felülbírálása után, teljes  egészében elfogadta és elrendelte 1784-ben a mezőhegyesi, 1789-ben a bábolnai ménesek felállítását  s Csekonics kapitányt bízta meg azok berendezésével...”