Hannoveri ló

Királyi örökség

Németország lótenyésztésének ismertetése során a sport típusú lófajták közül elsőként a hannoverit kell említeni állománynagysága, történelmi múltja és a többi fajta fejlődésére gyakorolt hatása miatt. A hannoveri ló tenyésztésének korai szakaszára az útkeresés, valamint a divatirányzatok követése volt jellemző. A tenyészcél a látványos, akciós mozgású, rámás, nagy testtömegű melegvérű ló, melyet leginkább a fogatos munkákban használtak, de nyerges és katonai hátas célra is alkalmasnak kellett lennie.

A kancaállomány javarészt a földműves parasztok kezében volt, ezért a nyugodt vérmérséklet, a munkakészség és a feltétlen használhatóság tekintetében a szelekció folyamatos volt. A fajta kialakulásában szerepet kaptak a környező országok és tartományok lovai, ami meglehetős kavarodást okozott. A tenyésztési irányzat a XVIII. század elejétől vált egységessé és átláthatóvá, amikor a hadsereg számára egységesebb és használhatóbb lóállomány kialakítása céljából II. György hannoveri választófejedelem - aki egyébként Anglia királya is volt ez idő tájt - elrendelte egy központi irányítású méntelep létrehozását Cellén. A hannoveri lófajta írott történelmét ettől a ponttól, 1735-től datáljuk. (Magyarországon pont ötven évvel később tett hasonló lépést II. József Mezőhegyes életre hívásával.)

A jó lótenyésztési adottságokkal rendelkező tartomány központjában létrehozott mintaszerű méntelep működésével egyidőben a hannoveri lófajta is fejlődésnek indult. Kezdetben a robusztus kancák fedeztetésére Holsteinből és Dániából hoztak méneket, majd az akciós, látványos mozgás érdekében spanyol-nápolyi fajtákat használtak. A szomszédos tartomány, Mecklenburg tenyésztése több ponton kapcsolódott a hannoverihez, és sokáig azonos utat jártak be. Így természetes, hogy sok mecklenburgi mén is fedezett Hannoverben.

A Cellén állomásozó javító hatású mének minden tenyészidény elején kivonultak tenyészkörzetükbe, ahol kifejthették áldásos tevékenységüket. Ennek következtében a vegyes kancaanyag fokozatosan átalakult, és már önmagában is képes volt a fajtát előrevivő ménutánpótlás nevelésére.

Az angol telivér térhódítása fontos szerepet játszott a hannoveri fajta átalakításában, bár hatását sok esetben közvetve a trakehneni fajtán keresztül fejtette ki. A XIX. század három vonalalapító ménje angol telivér apáktól származott: Norfolk (Joung Seymour xx), Zernebog (Jupiter xx), Jellachich (Defensive xx). Érdekes módon nem volt egyértelmű és osztatlan sikere a telivér genetikának, többek között azért sem, mert a közvetítő Poroszország 1866-ban bekebelezte a hannoveri tartományt, a fajta könnyebbé, és a könnyűlovasság számára használhatóbbá tétele érdekében a cellei méntelepet - a kelet-porosz fajtapolitika szerint - angol telivér és trakehneni ménekkel népesítette be. Az önállóságukat és a fajtájuk tömegét, használhatóságát féltő hannoveri tenyésztők kancáikat ezekkel a ménekkel nem voltak hajlandók befedeztetni. Megalakították saját tenyészegyesületüket, és inkább használták biztos örökítésű magánménjeiket, ezzel is kifejezve ellenállásukat az idegen hatalommal szemben. Később, egy állami intézkedés következtében, csökkentették a telivér mének alkalmazását, és csak a nyugodt vérmérsékletű, tömeges példányokkal fedeztettek, a saját tenyésztésű hannoveri fajtájú mének mellett. A ménpark egyre több egyedet számlált, már a XIX. század elején meghaladta a kétszázat, majd a két világháború között elérte a félezret.

A hannoveri lótenyésztés 1882-ig a cellei méntelep irányítása alatt állt, majd létrehozták a Hannoveri Törzskönyvező Társaságot. A Társaság tevékenységének köszönhetően 1888-ban megnyitják a hannoveri méneskönyvet. Végezetül az egyéni parasztgazdák 1922-ben életre hívják a Hannoveri Lótenyésztők Szövetségét, mely napjainkban is a tenyésztéspolitika meghatározója. A szövetség és az állami irányítással működő méntelep szoros kapcsolatban áll. Kiegészítik és segítik egymás tevékenységét. A második világháború nemcsak Németországot, hanem a hannoveri tenyészkörzetet is kettéosztotta. A hannoveri tartomány egy része és Mecklenburg az NDK területére került. A tenyésztés a két országban hasonló alapokról indulva párhuzamosan folyt, de az átjárhatóság évtizedeken keresztül lehetetlennek bizonyult. Ma a hannoveri tenyészkörzetben 18-20 ezer kancával folyik a tenyésztés. A kancaállomány nagy része a kistenyésztők tulajdonában van. A mének száma 4-500 között ingadozik. A XX. század eleji hagyományos ménvonalak (Adeptus, Detektiv, Flingarth, Goldschaum xx) mellett előszeretettel használják a század közepén a fajtába beépülő telivér vonalak (Ferro xx, Der Löwe xx, Pik As xx) ménjeit. A teljesítmény növelése céljából napjainkban is új telivér méneket próbálnak ki a tenyésztésben (Lemon xx, Forrest xx, Augustinus xx stb.). Az ugróképesség növelését célozza a holsteini és más fajtákból átvett új ménvonalak alkalmazása is (Caletto I., Furioso II., Landadel, Ramiro Z). Ez viszont azt tükrözi, hogy a hagyományos vonalakat hanyagolnák, mivel még ma is erőteljes teljesítményközpontú szemlélet tapasztalható a G vonalhoz tartozó neves örökítő mének leszármazottainál (Graf-Grande, Gotthard).

Németország melegvérű sportlófajtáinak tartományi elkülönülése a korábbi időkhöz képest ma sokkal lazább és átjárhatóbb. Egy-egy kiváló ménnek - a mesterséges termékenyítés révén - több tenyészkörzetben is születhetnek csikói, így a származásból nem mindig következtethetünk a fajta identitásra. Megfigyelhető, hogy a hannoveri tenyészkörzet lóállományát, bár több külső hatás éri, mégis egységesebb fajtaképet mutat egy-egy rendezvényen, mint más hasonló nagyságrendű sportlófajták.
A hannoveri fajta tenyésztői legnagyobb bemutatóikat korábban a több száz mén befogadására alkalmas patinás épületegyüttessel rendelkező Cellén bonyolították. Manapság a tenyészszemléket és az árveréseket a Verdeni Lovasközpontban lévő nagycsarnokban rendezik meg.

Külleme

A hannoveri fajta külleme sokat változott fejlődése során, de bizonyos szakaszokban az akkori lóállomány mindig egységes képet mutatott. A kezdeti nagy testű, nagy fejű, tömeges melegvérű fogatos típustól eljutni a modern sportló kritériumainak messzemenően megfelelő hátaslóig, komoly tenyésztői munkát feltételez. A hannoverit a német fajták közül példaként lehet állítani az egységes megjelenés, a korrekt külső és a szenzációs ügetőmozgás tekintetében. A szemlélő első benyomása egy hannoveri lovat bírálva, hogy az nemcsak tömeges, de arányos is, valamint látványos felső vonallal és korrekt lábszerkezettel rendelkezik. A fej a kezdeti durvább jellegét teljesen elveszítette, mára az egyenes profilvonal általánossá vált. A fej mérete lecsökkent, ezáltal arányaiban jobban illik a testhez. Ráadásul a lazább tarkó által, a magasan illesztett, ívelt nyakkal harmonikus egységet képez. A mar jól fejlett, a hát középhosszú és feszes, akár az ágyék. A far lejtős, hosszú, jól izmolt, igazi "motorja" a lónak. A mellkas fejlett, mély. A szügy aránylag széles, utalva a korábbi fogatos típusra. A lapocka és a felkar dőltsége, az alkar hossza, a rövid szár, az erőteljes, de száraz ízületek, a jól alkotott csüdök és a korrekt végtagszögellések biztosítják a jármódok tökéletes kivitelezését. Átlagos méretei: bottal mért marmagasság 165-168 cm, övméret 195-200 cm, szárkörméret kb. 22 cm. Színe változatos: sok a sárga, elegáns a fekete, kedvelt a pej szín. Egyes vonalakra a szürke is jellemző, bár ez utóbbiból kevesebbet találni.