Lovagok és lovaik
"Vassal fedett lovak"és gazdáik
A 10-14. század között általánosan használt sodronyvért 2-3 mm vastag acéldrótból kivágott, egymásba kapcsolódó, 8-10 mm átmérőjű gyűrűkből állt. Nagy átlagban egy sodronying - méretétől függően - 30-40 ezer gyűrűből állt, súlya 9-12 kg között mozgott. Az egykezes kard súlya 1,5 kg körül volt, a pajzs akár 5-6 kg is lehetett. Egy üstsisak 3-4 kg-ot nyomott a lemezvastagságtól függően, a mellvért 2-5 kg között mozgott, a hátvért ezzel megközelítőleg azonos súllyal készült. A végtagok védelmét szolgáló alkatrészek- külön az alkar-, felkar-, comb- és alsólábszárvédők - átlagban egyen- ként 0,5-0,8 kg-ot nyomtak. A páncél védőképessége miatt a pajzsot már elhagyták, a korszak ún. "másfélkezes" kardjai 2-3 kg-os súllyal készültek.
A páncélkészítés csúcsát jelentő 15. századi gótikus vértezetek nem nyomtak többet 24-28 kg-nál, és gyakorlatilag az egész testet fedték! Valamivel nehezebbre készítették a lándzsatörésnél használt tornavérteket - akár 40 kg-osak is lehettek -, de ezek nem kerültek ki a harctérre.
Egy csatába induló lovag "harci tömegének" legnagyobb részét a lovát borító páncélzat súlya tette ki. Ez mintegy 35-40 kg-nyi súlyt jelentett, de ez egy tenyésztett harci ménnek igazából "meg se kottyant".
Egy 15. századi lovag teljes harci és lófelszerelésének a maximális súlya 90-100 kg közé tehető.
A legtöbb félreértés a lemezvértezeteket övezi, pedig meglepően könnyűek voltak. A mai rekonstrukciós kísérletek jól mutatják, hogy szinte szabad mozgást engedtek viselőjüknek. Egy harcos ugyanis soha nem vett volna fel olyan védőfelszerelést, amely súlyánál fogva tehetetlenségre, azaz halálra ítélte volna a kézitusában. Természetesen a teljes vértezetben való harc kiváló fizikumot igényelt, amit hosszú, gyakorlással eltöltött évek alatt lehetett megszerezni
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
