Az elfeledett bányaló
Az emlékezetből lassan kihullik a bányaló, amelyet a föld mélyen fekvő kincseinek kitermeléséhez évszázadokon át vettek igénybe. A fogalom olyan jelentésváltozáson ment át, hogy ma szinte csak a gépiesen gürcölő embert hívja elő tudatunkból. A világirodalom talán legismertebb bányalova George Orwell: Állatok farmjában (1945) Bandi - angolban Boxer - már szintén a föld felszínén, a Jones-farmon, majd az Állatok Köztársaságában dolgozik szakadatlanul, az ipari munkásság legnagyobb terhet cipelő rétegének megtestesítőjeként.
A bányalovat hevederekkel átkötve, ritkábban nagyméretű ládában ("szekrényben") engedték le az aknákba, a mélyen lévő szállítási szintekre. Onnan már általában nem volt visszaút: "örökös sötétségre, egyforma munkára volt ítélve a föld gyomrában, az illatos rét, a mosolygó napsugár napról napra homályosodó emléke" maradt. Ott volt az istállójuk valamelyik beugróban, húzták a csilléket, egyenes pályán 10-15 féltonnásat, lejtős pályán 5-6-ot. A sorsközösség miatt a bányászok társuknak érezték a lovat.
Horrorszerűen alakult sorsa. Tíz-tizenhat órát is dolgoztatták, közben a gurítók alatti állásidő engedett némi pihenőt. A bánya sötétjében jobbára megvakultak, a patkányok mindegyre megharapták. A lejtős pályákon a csillék - a fékezés ellenére - eltörték a lábát, s akkor nem maradt más, mint az agyonlövés, a tetemet pedig (helyszűke miatt) gyakran darabokban hozták a felszínre.
Akora újkori bányászat bibliája, Agricola De re metallicaja (1556) már bőségesen foglalkozott a lovak alkalmazásával. A régi bányák járatai még túl kicsik voltak a lovak számára. Minden munkát emberek végeztek. Külszínen azonban annál több volt a ló: szállításra s gépek, szivattyúk hajtására használták - mert a bányászat története egyben a bányavíz elleni harc története is.
A magyar bányászattörténet alapműveiből, Wenzel Gusztáv és Péch Antal 19. századi könyveiből tudjuk, hogy Selmecen 1518-ban ló hajtású járgányokat használtak, 1566-ban már egy egész sort, melyekkel a vizet emelték ki. 1633-ban egyedül a selmeci Mohrer altárna szivattyúinál 24 ló dolgozott. Agricola olyan szivattyút is leírt, amelynél 32 lovat használtak; egyidejűleg 4 órán át 8 dolgozott, utána 12 óra pihenés következett. Száz év után pontosan ugyanilyen időbeosztást látunk nálunk. A Harz-hegységben a 16. században a bányák szellőztetőgépeit is hajtották lovakkal.
A régi bányagépeket vízikerékkel hajtották, már ahol és már amikor volt víz. Csakhogy nem mindenütt volt; ott kellett a "vízhúzó lovakat" igénybe venni. A bányaigazgatás, a kincstár ezt drágállotta. Nem csoda, hiszen Selmecen a Rákócziszabadságharc idején egy év alatt 4000 szekér széna és 112 ezer mérő zab fogyott. Pénzhiány miatt a kincstári lovakat néha kihajtották legelni, néha ökröket is befogtak, s főleg (magán) lovasgazdák húzatták a vizet; az ő állataik azonban magukban nem bírták az iramot.
A 18. század derekán a magyar bányászatban a "tűzgép", a vízgép és a lóerejű gép egyaránt jelen volt. A legdrágább nem a gőzgép, hanem a lovak "üzemeltetése" volt, de mivel ehhez kellett a legkevesebb indító beruházás, a lovat és vízikereket használták egymást kiegészítő hajtóerőként. Volt, amikor csak Selmecen 420 ló húzta a vizet, s ez adta a költségek legdrágább tételét. A szászországi Freibergben meg Marosújvárt még 1900-ban (!) is használták erre a lovat.
Nem a "sötét középkor", hanem az ipari forradalom korának modern tömegtermelése vitte le a mélybe, az immár széles vágatokba a lovak egész sorát, eleinte a kistermetű shettlandi pónikat. Az újabb modernizáció végképp eltakarta a bányalovat a külvilág előtt, hiszen elsőként a bányák bejárati részét ("0 szint") gépesítették, de a többi szinteken maradt még ló. A napjainkban ismét emlegetett Nagybánya környéki aranybányászatban például 1962-ig, a salgótarjáni szénbányában 1954-ig. Világjáró bányamérnök barátaink az 1970-es években láttak bányalovakat Boszniában is, de az Urálban is. S aligha kell kételkednünk azokban a híradásokban, melyek szerint az utóbbi évek kínai bányarobbanásaiban emberek tömegével lovak egész sora veszett oda. A korszerű és az archaikus együtt él napjainkban is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
