Lipicai ló

Hazája: Szlovénia / Lipica,
Ausztria, Magyarország,

Marmagasság: 150-160 cm
 
Színe: általában szürke, de ritkán pej, illetve fekete egyedek is előfordulnak

Természete: jóindulatú, intelligens

Általános leírás

Jellemző a nemes vonalú, egyenes, vagy ritkán kosfej. Nyaka magasan illesztett, izmos. Háta hosszú, erős, fara jól izmolt. Lábai szikárak, tiszták, lábállása szabályos, patái kemények. Későn érő, de hosszú életű fajta. Nem túl nagyméretű. Mozgása ügetésben jellegzetesen akciós.

Története

A fajta létrejötte Károly Habsburg-főherceg nevéhez fűződik, aki a ma Szlovénia területén található Lipicán udvari ménest állíttatott fel az ott található, középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű és Spanyolországból importált lovakból. A cél az volt, hogy az akkori barokk ízlésnek megfelelő, elegáns küllemű és lehetőleg szürke lovakkal lássák el a grazi főhercegi ménest, illetve a bécsi császári istállót. A tenyésztők máig is tartó munkáját dícséri, hogy a mai napig fennmaradt nyolc olyan geneológiai vonal, amelyeknek alapító ménjei: Pluto (1765. évi szürke dán), Favory (1779. évi fakó kladrubi), Neapolitano (1790. évi pej nápolyi), Conversano (1767. évi fekete nápolyi), Maestoso (1773. évi szürke spanyol), Siglavy (1810. évi szürke arab), Incitato (1810. évi szürke erdélyi spanyol), Tulipán (1896. évi lipicai). Sajnos a lipicait sem kímélték a háborúk viharai. A napóleoni háborúk idején két ízben is Magyarországon talált menedéket az állomány, melynek egy része Mezőhegyesen is maradt. 1875-ben ezt az állományt is menekíteni kellett, ekkor a ménes Alsószombatfalvára került. Az 1910-es évek elején a ménes újra költözni kényszerült, ekkor Bábolnára, és csak az 1950-es években költözhettek mai magyarországi tenyész helyükre, Szilvásváradra, ahol a fajta eredeti bölcsőjének megfelelő, hegyes-dombos vidékre kerülhettek