Régi korok lovasok etikettje

Egykoron a családi és társasági élet minden részletét írott és íratlan szabályok határozták meg a születéstől egészen a halálig. Megszegésük ugyan semmilyen törvényben rögzített fenyítéssel nem járt, de annál hatásosabb volt a valódi büntetés: a társaság megszólása, elfordulása, sőt kirekesztése.
A megfelelő viselkedés és öltözködés szabályaival számos kiadvány foglalkozott. A lovaglóruhának is megvoltak a maga szabályai. Lovagláskor a nők hosszú ruhát viseltek, s egy magára valamit adó nő nem ülhetett a nyeregben szétterpesztett lábakkal. Ezért a hölgyek az ún. dámanyerget használták, így  bal lábuk a kengyelben volt, a jobb láb combja a nyereg felső, kapaszkodó szarván nyugodott, a nő így egész testével bal oldalra fordult.

 A lovas hosszú lovaglópálcával jelezte a lónak az irányt. A dámanyereg olyan stabil volt, hogy a lovas akár kisebb akadályok átugratására is vállalkozhatott. A 19. század közepétől általános, hogy a nők a férfiak frakkjához hasonló fekete kabátot, fehér inget, nyakkendőt és hosszú fátyollal díszített cilindert viseltek. A szoknya még a divat által diktált legnagyobb méretek esetén is keskeny maradt, hiszen krinolinban és turnűrben nem lehetett lovagolni.
A vadászat célja a 19. századra változott meg: már nem a minél nagyobb teríték elejtése a fontos, hanem a vad sportszerű üldözése, a szép lovaglás, a fair play. A hazai lovas vadászatok átalakulásában döntő szerepe volt gróf Széchenyi Istvánnak, aki angliai utazása után itthon is megszervezte a korszerű falkavadászatokat. Széchenyi korában a lovas vadászaton még a zöld atilla (kis állógallérú, zsinórozott, combközépig érő dolmány), a zsinóros zöld mellény és a szürke lovaglónadrág járta. Ezt az öltözéket egészítette ki a sarkantyús csizma és a pörge kalap.

 Kedvelték még a csípőig érő rövid kabátot, a spencert is. A 19. század első felében még a zöld szín volt az általános, mert úgy gondolták, hogy ez a vadászat természetes színe. Később úgy vélték, hogy a vadászatnál nem fontos a rejtve maradás, sőt, az élénk színű viselet előnyösebb.
Az angol minta igen szigorú volt, és ez a külsőségekre és a viselkedési szabályokra egyaránt vonatkozott. A falkavadász társaságok ruháját angol mintára tervezték, a kabát színe pedig attól függött, hogy milyen vadra vadásztak. Általános volt a rókavadászathoz a vörös frakk, míg a szarvasvadászathoz zöld, a vonszalékra (a vadászat nem élő állatra folyik, hanem fektetett nyomra, amelyet egy meghatározott terepszakaszon végigcsöpögtettek) való vadászathoz szürke frakkot öltöttek.

Amennyiben a lovas valamilyen falkatársaság tagja volt, úgy a társaság egyenruháját volt köteles viselni, így az egyes társaságokat az eltérő gallérok, illetve a réz- vagy aranyozott gombok különböztették meg egymástól. A fejfedő egységesen fekete cilinder volt. Kobakot (fekete bársonyból készült, keményített lovaglósapka) csak a személyzet hordhatott. A nadrág színe fehér, míg a csizmáé fekete, barna kihajtással ("kapni"). A legelegánsabb a sárga szarvasbőr mellény, de megengedett a kabát színével megegyező, de attól semmi esetre sem elütő színű is, míg az ing és a nyakkendő mindig fehér volt. A kesztyű fehér, vagy barna bőr. Az öltözékhez tartozott még egy pálca, amely legalább 50 cm hosszú.
A falkavadászat a 19. században az egyik legköltségesebb szórakozás volt, így nem meglepő, hogy az a mondás járta: a falkavadászat az arisztokrácia, az agarászat a köznemesség sportja. Az agarászatnál az egységes viselet a fekete frakk, kobak, fehér nadrág és fekete csizma volt.
A falkavadászat, csakúgy mint az esti vadászbál, társasági eseménynek számított, ahol fontos volt az előkelő megjelenés, így nem volt mindegy, hogy ki hol készíttette öltözékét.

 A legelegánsabb üzleteket Pesten, a Belvárosban találhattuk, még a tömegkonfekciót árusító boltokat a Kiskörút és a Nagykörút között. A polgári ruhákat készítő elegáns szabóságok kisebbek voltak, mint a dísz- és egyenruha-készítő cégek, mert a hazai előkelőségek nagy része Londonból szerezte be ruhatárát. Egy bizonyos életnívó fölött az eleganciához tartozott a bécsi és a párizsi nagy cégek toilettjeinek a viselete.

dámalovas