A kaldburi ló

Prágától mintegy 70 kilométerre keletre, az Elba északi partján található egy apró csehországi falucska, melynek nevét egy ott kitenyésztett spanyol-nápolyi eredetű lófajtáról ismerik szerte a világon.

A termékeny folyóvölgy dús legelője és kiváló mikroklímája lehetővé tette, hogy Európa egyik legrégebbi kultúr lófajtája itt alakuljon ki.

A kladrubi fajta egyedi jellegét, tetszetős, rámás, tömeges típusát, szürke és fekete színváltozatát évszázadokon keresztül értő kezek őrizték és óvták. A Cseh Köztársaság ma is nemzeti kincseként, az ország öt legismertebb szimbóluma közt tartja nyilván a kladrubi ménest.

A közvetlen állami irányítással és támogatással működő Kladrubi Nemzeti Ménesgazdaság fenntartása jeles például szolgálhat a környező országok számára az állattenyésztési kultúra értékeinek megmentése terén.

A ménes története

A kladrubi ménest 1552-ben II. Maximilien (Miksa) császár alapítja, majd fia Rudolf cseh király és német-római császár 1579-ben emelte Kladrubot a császári udvart ellátó ménesi rangra.

A ménes feladata az alapítástól egészen a múlt század elejéig a bécsi császári udvar hintós lovainak előállítása volt.

Kezdetben a tenyésztést a szabad ménesi tartás jellemezte, és főként spanyol-nápolyi fajtájú méneket használtak. Ez annak köszönhető, hogy a kor divatjának a spanyol ló számított, mivel a Habsburg család uralkodott ez idő tájt Spanyolországban is.

A hétéves háborúban a kladrubi ménest is feldúlták. Az akkori épületek 1757-ben teljesen kiégtek, a lóállományt a Nyitra melletti kopcsányi ménesbe menekítették. Az újjáépítést jelentős bővítésekkel II. József császár rendeletére 1771-től kezdték meg, majd folyamatosan visszatelepítették az állományt az akkori Európa legmodernebb ménesgazdaságába, mely 1784 óta a kladrubi fajta állandó otthona. Ez az épületegyüttes ma védett terület, mely magában foglalja az istállókat, a ménesparancsnoksági és egyéb lakóépületeket. A több mint kétszáz éves épületek felújítását napjainkban fejezték be. A ménesközpontot és a külső ménesi épületeket összekötő széles utakat szilárd burkolattal látták el. Így korunk jellegzetes kladrubi csikósai már kerékpárral terelik a lovakat az évszázados fákkal szegélyezett utak két oldalán található szakaszolt legelőkre. A gazdaságban Norbert Zalis ménesigazgató és sok fiatal serénykedik a lovak körül.

A kladrubi fajta kialakulása

A fajta alapító ménje az itáliai származású 1764-es születésű Pepoli nevű fekete csődőr volt, amelynek 1775-ben született egy szürke ménivadéka bizonyos Toscanella nevű kancától. Ezen Imperatore nevű mén után 1787-ben Kopcsányban született meg az a General nevű mén, melynek három ménivadéka (Generale, Generale II, Generalissimus) révén kapcsolódnak össze a ma élő szürke színű kladrubiak genealógiai vonalai.

A fekete színű törzset az 1799-ben született Sacramoso nevű mén alapítja, amelyet a törzsalapítók sorában egy másik, ugyancsak Sacramosónak nevezett mén és az itáliai eredetű Napoleone nevű fekete mének követtek.

A fajta fenntartása során a rokontenyésztés okozta a legtöbb problémát. Ennek elkerülése érdekében több próbálkozás is volt idegen vérvonalak (fajták) bevitelére, de ezek a kísérletek általában kevés sikerrel jártak. Természetesen csak a hasonló típusú rokon fajták néhány egyedét vehették számításba. Ezek közül említést érdemel a lipicai fajtájú Favory törzsből származó mén, mely Bábolnáról került vissza Kladrubba. (Ismeretes, hogy a lipicai fajta kialakulása során két mén is törzsalapító lett, amelyek annak idején Kladrubból kerültek áthelyezésre Lipicára. Ezek a fakó színű Favory és az eredeti spanyol Maestoso voltak). A szürke színű kladrubi törzsekben kísérleteztek még lusitano, shagya arab és orlov fajtájú ménekkel is.

A fekete változat esetében keresztezési partnerként mezőhegyesi nóniusz méneket is kipróbáltak, de átütő eredményt csak egy fríz fajtájú mén (Romke) hozott, bár ez utóbbi esetben a jellegzetes fríz fajtabélyegek, mint például a bokaszőrök és a hosszú hullámos sörény és farok nem illettek az elképzelésbe. A fekete színváltozatot a II. világháború idején is nagyobb veszteség érte, de mára sikerült regenerálni, és egy teljesen különálló ménesben, a Kladrubtól mintegy 40 kilométerre fekvő Slatinaniban tenyésztik. Itt található egy egyedülálló lovasmúzeum is, ahol összegyűjtötték azokat a lóval, lótenyésztéssel és lóhasználattal összefüggő használati és műtárgyakat, amelyek Csehország lótenyésztését jellemzik a kladrubi fajta kialakulásától a pardubicei nagy akadályversenyig. Ez utóbbi - sokak által elítélt és az ennél is többek által magasztalt - lovas esemény állandó szereplője a kladrubi fajta is, mivel a résztvevő országok zászlóit és a startert kladrubi fogatok hordják Pardubice gyepén.

A kladrubi jellemzése

A kladrubi egy ideálisan megformált középnehéz, barokk típusú ló, mely hatalmas méreteivel tűnik ki az európai melegvérű lófajták közül. A régi kladrubi mének marmagassága, melyeket császári hintókba fogtak, 170-180 cm közötti volt, ehhez 200 cm fölötti övméret és 22-23 cm szárkörméret társult. A modern kladrubi kisebb és elegánsabb, mint ősei, de marmagassága a kancák esetében így is minimálisan 165 centiméter.

Ezen méretekből kitűnik a fajta széles, öblös felépítése és masszív csontalapja. A test arányaira jellemző a hosszú fej és törzs, ehhez viszont aránylag rövidebb far társul. A jellegzetes kosfej a kladrubi fajta bélyege, de csak ritkán zavaró, mert általában harmóniában van a testtel és egyáltalán nem burkolt. A fekete változatnak kissé durvább a feje, de a feketék amúgy is tömegesebbek a szürkéknél, bár csontozatuk finomabb. A nyak széles alapokról indul, közepes hosszúságú, magasan illesztett, a mar nagy részét takarja. A hát kissé előremélyedt, arányait tekintve a test többi részéhez képest hosszú, akárcsak az ágyék. A far rövid, széles jól izmolt, néha csapott. A szügy széles, a mellkas mély és dongás. A lapockák meredekek, amihez gyakran társul a csüd meredeksége is. Sajnos a lábhibák egyébként is jellegzetesek a fajtában, és a lovak akciós mozgása közben még szembetűnőbbek. A lábak erős felépítésűek, a paták nagyok, aránylag szabályosak. A lábvégeken nincsenek bokaszőrök. Mozgásuk méltóságteljes: energikus, akciós és mégis nyugodt. Viselkedésük kiszámítható, könnyen kezelhetők.

A kladrubi használhatósága

A Monarchia idején a bécsi udvar nehéz díszhintóiban kladrubi mének parádéztak. Az ünnepség jellegétől függően vagy a szürke, vagy a fekete lovakat fogták be. A mai kladrubi is elegáns akciójú, impozáns kocsiló. A hátasló jelleg kevésbé jut kifejezésre mint a lipicai fajtánál, de típusánál fogva erősen hasonlít rá. Törzsménesében a fajtát jelenleg is kocsi- és hátasló előállítása céljából tenyésztik. A fejlődés érdekében szigorú szelekciót alkalmaznak, és maradéktalanul betartják a kiképzési elveket. Így biztosítható, hogy a kladrubi lovakat nemcsak hobbi- és kocsilóként ismerik, de a nemzetközi fogatsportban is eredményesen szerepelnek. Különösen díjhajtásban ért el jó eredményeket Johann Wolfmayr osztrák hajtó szürke kladrubi kettes fogattal vagy Eckhardt Meyer Németországból fekete Sacramoso fogatával. Négyesfogathajtó-versenyeken Georg Knell (Németország) és Daniel Würgler (Svájc) vettek részt kladrubi lovakkal.

A régi típus esetében a tenyészcél ugyanaz maradt, mint korábban, így a gálahintós jelleget tekintve a jelenlegi fajták közül a kladrubi az egyetlen olyan lófajta, mely ki tudja elégíteni a dán és más királyi családok ez irányú igényeit.

A fajta állománynagysága

Jelenleg mintegy hatszáz kladrubi kancát tartanak nyilván Csehországban, melyből a fekete színű változat van túlsúlyban (340 db) a szürkével szemben